Nárcisz Program

1. Nemzetközi háttér

 

A Fields of hope programot a Marie Curie Cancer Centre indította el Angliában, majd a világ számos országa átvette. A Magyar Hospice Alapítvány 2007 őszén csatlakozott ehhez a nemzetközi mozgalomhoz.

 

2. A program célja

 

A nárcisz szimbólumhoz kapcsolódó eseményekkel felhívjuk a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás szükségességére és arra, hogy az emberi méltóság életünk végéig megőrizhető és meg is kell őrizni azt.

 

3. A program szimbóluma

 

A nárcisz a világon mindenütt a rákbetegeket, rákban haldoklókat gondozó szervezetek gyakori szimbólum. Jótékonysági tevékenységben az életnek, a reménynek, a halál legyőzésének, a szeretetnek, a ragaszkodásnak a szimbolikája. Vallásos asszociációkat is hordoz, a feltámadás szimbóluma.

 

4. Iskolák részvétele a programban

 

A Nárcisz programhoz iskolák is csatlakoznak. Úgy véljük, már gyermekkorban kell elkezdeni egy olyan tudatos nevelést, amely a betegséghez és az elmúláshoz való viszonyt természetessé teszi, és fejleszti a gondoskodás és segítségnyújtás iránti nyitottságot. Szükséges foglalkozni az élet és elmúlás kérdéseivel, csak mindehhez meg kell találni a megfelelő eszközöket. A csatlakozott oktatási intézményekkel összegyűjtött tapasztalatok alapján a program első 3 évében elkészült egy akkreditált pedagógusképző program. Ez mintát és alternatívát ad arra, hogy a hospice gondolatköre hogyan és miként jelenhet meg a mindennapi oktatásban, figyelembe véve a gyerekek életkori sajátosságait.. Azt szeretnénk, ha a gyerekek megértenék és gyakorolnák is azt, hogy a szeretet egymás iránt, közvetlen környezetük, a beteg elesett, sérült emberek iránt elengedhetetlen része életüknek.

 

Az alapvető cél, hogy a program által képviselt szellemiség része lehessen a magyar oktatatási kultúrának.

 

A csatlakozott iskolák különböző programokat szerveztek:

Irodalmi pályázat, plakátpályázat, sportverseny, drámajátékok, gyűjtőmunkák, interjú készítés, kézműves foglalkozások

 

5. A program eseményei

 

A sárgán virágzó nárciszhoz kapcsolódó kampánynak évente 2 központi  eseménye van.

 

Ősszel a szervező város egy központi terén virághagymát ültetünk, lehetőség szerint a hospice feliratot alakítjuk ki a virágágyásban. Ugyanígy virághagymát ültetnek a programhoz csatlakozó iskolák saját udvarukon, ahol a tanulók gondozzák az ültetvényt a virágzásig. Igyekszünk a gyerekeknek megfogható, érthető párhuzamot mutatni egy növény fejlődése és az emberi élet folyamata között. Ennek a folyamatnak a végigkísérése számos érték és gondolat közvetítésre ad lehetőséget.

 

Tavasszal, a virágzáskor kulturális rendezvények szervezhetők, valamint hagyományteremtő céllal megrendezzük a Nárcisz Futófesztivált, így fejezve ki együttérzésünket azok iránt, akiktől méltósággal kell búcsúznunk.

 

Az egyes programok megvalósításában a helyi hospice szervezetek, civil szervezetek, az önkormányzatok és a városi kertészetek vállalnak nagy szerepet.

 

6. A program védnökei

 

A Nárcisz program fővédnöke:

Sólyom Erzsébet asszony, a Magyar Köztársaság elnökének felesége

 

Védnökei:

Joanna Stempinska Lengyel Köztársaság korábbi nagykövet asszonya

Bente Angell –Hansen Norvégia korábbi nagykövet asszonya.

 

7. A program támogatói

 

2008-ban csatlakozott a UPC Magyarország is. A cég vezetői azért döntöttek a támogatás mellett, mert úgy vélik, hogy programunk számukra is fontos, valódi értéket hordoz.

Mind az üzenetünk: „az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető”, mind a virágültetés és a szolidaritási futás jól illeszkedik a vállalat társadalmi felelősségvállalás programjába.

Támogató művészeink: Dobó Kata, Csányi Sándor, Torres Dani, Fenyő Iván, Pindroch Csaba, Szulák Andrea, Galambos Lajos, Várkonyi Andrea, Kulka János, Szalóki Ági.

 

8. Csatlakozott városok  

Budakeszi, Debrecen, Eger, Herceghalom, Hódmezővásárhely, Karcag, Kazinvbarcika, Kecskemét, Mohács, Nagykovácsi, Nyíregyháza, Pécs, Sellye, Százhalombatta, Szeged, Szekszárd, Szombathely, Vác, Veszprém, Zalaegerszeg.

 

 

 

Plakát letöltése