A hospice története

„Az élet természetes része a halál. Ideje van a meghalásnak, ezt sem siettetni, sem elhúzni nem szabad (…). A hospice célkitűzése: visszaadni a halál méltóságát, segíteni a beteget és a családot, hogy nyílt kommunikációval tudjanak élni a halál elfogadásában. Segíteni, hogy az ember lehetőleg saját otthonában, szerettei körében töltse utolsó napjait. Segíteni az életben feltorlódott problémák, nehézségek kölcsönös feldolgozását, megvalósítani azt, amit az ember még fontosnak tart az életében. Elérni a személyiség halálközeli, utolsó kiteljesedését. És természetesen ellátni a beteget orvossal, jól képzett nővérekkel, fájdalomcsillapítással.”

Így foglalta össze Polcz Alaine, a magyar hospice mozgalom legjelentősebb alakja a hospice lényegét.

E definíció azt is előrevetíti, hogy a hospice fogalma alatt egyszerre érthetünk egy sajátos szemléletet, szellemiséget, különböző szolgáltatásokat, valamint szervezeti rendszert is, amely kereteiben e személetű gondozást nyújtják.

A középkorban a hospice szóval (vendéglátó, vendégszeretet) a zarándokokat és utazókat fogadó vendégházakat illeték, ahol nyugalomra és pihenésre lelhettek. Később olyan intézményeket kezdtek így nevezni, amelyek a súlyos, haldokló betegekről gondoskodtak. Ma ha ezt a kifejezést használjuk, általában egy olyan szeretetteli helyre gondolunk, ahol méltósággal fejeződhet be valaki élete. Dame Cicely Saunders indoklása szerint azért választották ezt a megnevezést, mert egy olyan helyre utal, ami félúton a kórház (hospital) és az otthon (home) között helyezkedik el: az előbbi szakértelmével és az utóbbi melegével.