A vitorlázóknak a budapesti és balatonfüredi nevezés során volt lehetőségük adományaikat átadni. Örömmel tapasztaltuk, hogy meglepően magas volt alapítványunk ismertsége a közel 3 ezres mezőnyben. A Magyar Vitorlás Szövetség és a versenyt szervező Stromboly Event Kft. jelentős hozzájárulásukkal növelték a perselyben összegyűlt adományt. A befolyt összegből 70 alkalommal tudunk otthoni ellátást, fájdalomcsillapítást és lelki támaszt nyújtani rászoruló betegeinknek.
A 43. Kékszalag Telekom Nagydíj szervezői idén a verseny bevételeiből a Magyar Hospice Alapítvány gyermekhospice tevékenységét támogatják.
A Magyar Vitorlás Szövetség és a Stromboly Event Kft. is egy-egy nagyobb összeggel segíti Alapítványunkat, és arra kérik a versenyzőket, hogy maguk is járuljanak hozzá egy csekély összeggel ehhez a nemes célhoz. Erre a nevezésnél nyílik lehetőség, ahol az Alapítvány képviseletében többek között Dobó Kata színművész várja az adományokat.
Ha minden versenyző csak ezer forinttal támogat minket, akkor tíz vitorlázó – egy nagyobb hajó legénysége – támogatásával már két betegnek és családjának tudunk otthonában magas szintű ellátást – fájdalomcsillapítást, lelki támaszt, tüneti kezelést – biztosítani, hogy a család az utolsó percig együtt lehessen” – mondta Dobó Kata.
Idén május 18. és május 21. között került megrendezésre a Palliatív Ellátás Európai Egyesületének 12. Európai Kongresszusa Lisszabonban.
A Kongresszuson a Magyar Hospice Alapítvány képviseletében három munkatársunk vett részt.
Dr. Muszbek Katalin, az Alapítvány igazgatója felkért előadóként tartott előadást, Ferdinandy Nóra gyógytornász és Jakus Nikoletta koordinátor pedig poszteren mutatta be a hospice-palliatív ellátás különböző aspektusait.
A kongresszuson sokrétű programból lehetett válogatni, a palliatív gondozás fejlesztésétől, az etikai dilemmák felvetésén, fájdalomcsillapító módszereken, önkéntességen keresztül a minőségbiztosításig.
A megnyitó ünnepségen kiderült, hogy közel háromezer résztvevő regisztrált az eseményre, így ez volt az egyesület eddigi legnagyobb európai kongresszusa.
A nyílt előadások május 19.-től 21.-ig tartottak, ekkor lehetett megtekinteni a több száz tudományos témában készült posztert is.
Igazgatónőnk 19-én délután tartott előadást a Média kampány, mint a Társadalom Tudatformálása (Media Campaign as a Hospice Education for Public) címmel. Az előadás nagy érdeklődést váltott ki a hallgatóságból, eredményeként más nemzetek is szeretnének hasonló programokat létrehozni.
A kongresszusi program szerves részét képezte egy közép-kelet európai találkozó is. Itt találkozhattunk azokkal a kollégákkal, akik hasonló munkát végeznek a fent említett régióban, és már évek óta jó együttműködésben dolgozunk együtt a tagországok hospice ellátásának fejlesztése érdekében.
2011. június 10-én jubileumi összejövetelt rendeztünk az alapítványunknál dolgozó egészségügyi szakdolgozók és önkéntesek számára, hiszen nekik köszönhető, hogy 20 éve tudjuk betegeinket otthonukban, térítésmentesen, szakszerűen ápolni. A kínzó tünetek enyhítésével, lelki támogatással sokat tesznek azért, hogy a család az utolsó percekig együtt lehessen.
A rendezvényen Dr. Muszbek Katalin, alapítványunk igazgatója és Dr. Hajnal Miklós, kuratóriumunk tagja köszönte meg önkénteseink és munkatársaink áldozatos és lelkiismeretes munkáját, majd egy rövid, zenés előadás után megvendégeltük közel 60 kollégánkat.
Régi támogatónk, Fakhreldin Balogh Cecília immáron ötödik alkalommal szervez jótékonysági hastáncestet alapítványunk javára.
A rendezvény időpontja: 2011. július 9. 18-20-ig.
Helyszín: Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház színházterme (Budapest, IV. ker. István út 17-19.)
A részletekről a http://www.szaharatancstudio.hu honlapon olvashat, az aktualitások menüpontnál.
Szeretettel várjuk Önöket is, Cecíliának nagyon köszönjük a kitartó támogatást!
Harmadjára rendezte meg a Magyar Hospice Alapítvány Debrecenben közismert sportolók részvételével a Nárcisz Futófesztivált, amely idén az Európai Önkéntesség Évének kiemelt eseménye. A rendezvényen 25 debreceni intézmény mintegy 2000 diákja, pedagógusa, szülői vettek részt. A résztvevőket a Sanghajba készülő Risztov Éva, válogatott úszó és a Debreceni Fujitsu vízilabdacsapat melegítette be a közel 3 km- es futás előtt.
A szervezők szeretnék, ha az emberi méltóságért vállalt futás során a Méltóság mezeje program résztvevői és támogatói együttérzésükkel, részvételükkel erőt adnának az időseknek, az elesetteknek, a gyógyíthatatlan betegeknek.
Porkoláb Gyöngyi, a Méltóság mezeje program vezetője szerint a programmal céljuk, hogy a gyerekek megtanulják, hogy a győzelmet vagy a vereséget megfelelő méltósággal viselni nemcsak a sportpályákon kell, hanem az élet minden területén kerülhetünk olyan élethelyzetbe, amikor egy veszteség vagy betegséggel kell megküzdenünk. Risztov Éva szerint, ha a maihoz hasonló rendezvényen legalább néhány emberrel több figyel majd oda jobban embertársaira, már volt értelme eljönni. A sportolók is segíthetnek abban, hogy a gyerekek jobban felfigyeljenek az emberi méltóság tiszteletére. – említették a debreceni vízilabdások.
Reprezentatív kutatásunk eredménye ide kattinva tölthető le pdf formátumban.
Március 10-től a budapesti ART mozikban (Művész, Puskin, Toldy, Tabán, Odeon-LLoyd és Uránia) vetítik Pernille Fisher Christensen: Egy család című Berlinale-díjnyertes filmjét.
A dán játékfilm a maga művészi erejével, egy feszült, izgalmas történettel ábrázolja, miként kerül választás elé egy mai fiatal lány: elfoglalja-e álom-állását New Yorkban, ahová párjával költözne, vagy mondjon le róla, s maradjon otthon haldokló apja mellett. A film a súlyos döntés dilemmája mellett hitelesen mutatja be azt is, milyen korábban ismeretlen élményeket, érzelmeket, netán katarzist rejt mind a haldokló, mind az egész család számára, ha a beteg az utolsó napokat a szerettei körében töltheti.
Nem fikció, hanem maga a valóság az a játékfilm történetét jól kiegészítő rövid ismeretterjesztő dokumentumfilm, mely helyenként megrázó képeivel, történeteivel és adataival a Magyar Hospice Alapítvány hiánypótló tevékenységét mutatja be.
A moziműsort és a részletes filmleírást elolvashatja, ha az alábbi linkre kattint:

English









