Nárcisz Asztaltársaság

A Nárcisz Asztaltársaság éttermei fontosnak tartják az élet tiszteletét, ezért vállalják, hogy heti egy menü árával támogatják a Magyar Hospice Alapítványt. Az Asztaltársaság tagjait magas színvonalú vendéglátásuk mellett példamutató felelős gondolkozásuk és szolidaritásuk is összeköti. Rajtuk keresztül pedig vendégeikhez is eljut a hospice szellemisége, így ők is a jótékonyság részesei lehetnek.

Nárcisz Asztaltársaság

A Nárcisz Asztaltársaságot 2013-ban 7 neves és nívós fővárosi vendéglátóhely hozta létre, fővédnöke Schreiner Gábor, a Nobu Budapest főszakácsa. A kapcsolódó éttermek fontosnak tartják az élet tiszteletét, az életvégi méltóságot, ezért vállalják, hogy heti egy menü árával támogatják alapítványunkat.

Támogatásukkal egy betegszoba éves fenntartását teszik lehetővé a Budapest Hospice Házban. Ezzel évente közel 30 gyógyíthatatlan betegnek és családjának segítenek az élet legnehezebb szakaszában. Alapítványunk az utolsó percig szakszerű, szeretetteli ápolást, fájdalomcsillapítást, lelki támogatást nyújt a betegeknek, melyhez nagy segítséget jelent a jótékony éttermek összefogása.

A Nárcisz Asztaltársaság tagjának lenni kiváltság. Ez a tagság egyrészt növeli meglévő vendégeik hűségét, akik egy-egy menü vagy éppen egy csésze kávé elfogyasztásával saját maguk is támogatják a daganatos betegek ápolását. A Magyar Hospice Alapítvány közösségszervező ereje pedig új látogatókat vonz az éttermekbe, kávézókba.

Az éttermek nemes összefogásának megünneplésére minden nyáron kerti vacsorát rendezünk alapítványunk kertjében, melyen Budapest kulináris körének legkiválóbbjai kényeztetik egy-egy fogással vendégeinket. 2020-ban már hatodik alkalommal tartottuk meg a Jótevők vacsoráját, ahol a vendégek vacsorajegyük megváltásával az előrehaladott állapotban lévő daganatos betegeink méltó és méltóságot őrző ellátáshoz járultak hozzá. A Nárcisz Asztaltársaságnak, Mautner Zsófi háziasszonyunknak és támogatóinknak köszönhetően az est így egy betegszobánk kb. 10 hónapnyi fenntartását tette lehetővé.

2019-es támogatói eseményünkről írt a BBC Good Food magazin is:

Hogyan lehet egy étterem a Nárcisz Asztaltársaság tagja?

A Nárcisz Asztaltársaság tagjaivá azon éttermek válhatnak, amelyek mindössze heti egyetlen menü árának megfelelő összeggel támogatják a Magyar Hospice Alapítvány munkáját.

Az étteremben elhelyezhető táblát biztosítunk, mely a betérő vendégek számára jelzi a tagságot, így hangsúlyozva az étterem által képviselt társadalmi felelősségvállalást.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Korda Nikoletta, programigazgató
Telefon: +36 70 321 00 79
E-mail: nikoletta.korda@hospicehaz.hu

2017 karácsonyához közeledve új ötlet született meg éttermeink részéről:  legfinomabb ételeik receptjeit kínálták fel, melyből ünnepi kiadvány készült Asztal, társaság címmel. A minket már támogató éttermek mellett Mautner Zsófi, a Chili és Vanília bloggerének hívó szavára a hazai gasztronómiai élet több elismert szereplője is csatlakozott egy-egy receptjével, hogy színes és sokoldalú receptválogatás készüljön.

A társadalom elkötelezett támogatása nélkül nem lenne lehetőségünk arra, hogy minél több gyógyíthatatlan betegnek és családjának nyújtsunk szakszerű segítséget az élet talán legnehezebb időszakában. Mivel fontosnak tartjuk az átláthatóságot és a bizalmat, tevékenységünk dokumentumai, szakmai és gazdasági beszámolóink IDE kattintva mindenki számára hozzáférhetők. Az esetlegesen felmerülő észrevételeiket, visszajelzéseiket IDE kattintva juttathatják el hozzánk.